Megünnepeltük nógrádi közösségfejlesztési projektünk lezárását

// december 11th, 2014 // Friss hírek, Hírek, Közösségi Zöldutak Nógrádban

2014. november 29-én Tolmácson került sor a “Zöldutas közösségfejlesztés a fenntarthatóságért, környezettudatosságért, az élő falvak hálózatos együttműködéséért” projekt zárórendezvényére a 18 hónapos eseménysorozat gazdái, a Zöldutak Módszertani Egyesület (ZöME), a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület (STE) és a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány (CSNP) szervezésében.

A rendezvényen mutattuk be a projekthez kapcsolódó “Nógrádi Zöldutak” című kiadványt, benne egy, az újonnan kijelölt zöldutakat ábrázoló térképpel (ld. a képen). Ugyancsak itt került sor a projekt tevékenységeiről készült kisfilm bemutatására.
nogradizoldutakterkep

A vendégeket a projektben résztvevő településekről származó finomságok és kézműves termékek kiállítása várta a Helyi Aktivációs Műhely keretében.

A rendezvényen Hajnis Ferenc, Tolmács polgármesterének megnyitója után Budai Krisztina, a ZöME elnöke vezette fel a témát és köszönte meg a projektben résztvevőknek a munkát. Pásztor Ildikó, az STE alelnökének és Szikora Anna Ágnes, a CSNP munkatársának előadása után Eperjesi Tamás, a NAKVI főosztályvezetőjének moderálásával kerekasztal-beszélgetés keretében vitatta meg nyolc vendég a nógrádi közösségfejlesztés példáján a helyi erőforrásokból táplálkozó vidékfejlesztés lehetőségeit.