Az aktív turizmus szerepéről tanácskoztak

// július 18th, 2012 // 2012, Archívum

2012. július 6-8. között zajlott a mezőcsáti kistérségben a Föld!Föld nevű három napos ingyenes fesztivál, amelyet a Szívlapát Alapítvány szervezett, és amelyet egy Tiszakeszin rendezett konferencia indított el.

A fesztivál nyitóeseménye Tiszakeszin az „Aktív turizmus szerepe a vidékfejlesztésben” című konferencia volt. A szakmai tanácskozásnak a nemrégiben felújított egykori Édes-kastély biztosított helyszínt, amely már az 1930-as évek óta a község tulajdonában van és szolgálja a kulturális és művelődési célokat. A gyönyörű épületben ma Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) és Művelődési ház üzemel.

Mezőcsát és környéke Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége, ahol a Szívlapát Alapítvány három éve folytatja felzárkóztató programját a helyi közösséggel szoros együttműködésben. Az itt élők fogalmazták meg igényüket, miszerint egy, a térség helyi sajátosságait, értékeit, természeti- és kulturális adottságait a nyilvánosság számára is feltáró rendezvény lenne a legjobb záró akkordja a hároméves együttműködésnek. Tiszatarjánban a World Wide Fund for Nature (WWF) szervezésében már elindult egy fenntartható életmód projekt, így ez a falu tökéletes helyszíne lett a szintén ebben a szellemiségben szerveződő öko-tudatos Föld!Föld Fesztiválnak. Helyi értékekben, örökségekben gazdag porták nyíltak meg, lakóik örömmel mutatták meg családi örökségekként rájuk maradt régi tárgyaikat, meséiket, tudásukat, vagy akár hagyományos receptek alapján készült ételeiket. Esténként pedig minden korosztály számára kikapcsolódást nyújtó könnyűzenei koncertek voltak a gyönyörű, Holt-Tisza-parti környezetben felállított fesztivál színpadon.

A pénteki, tiszakeszi konferencia résztvevőit Sipos Imre, a település polgármestere üdvözölte, majd Mezőszentgyörgyi Dávid, a konferenciát szervező Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgatója tartotta meg nyitó előadását. A hallgatók hasznos információkat és átfogó képet kaphattak a vidékfejlesztés aktuális hazai intézményi hátteréről, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról, valamint a turizmus és a vidékfejlesztés szakmai kapcsolatrendszeréről is.

Sándor Csaba és Antonyák Dóra a Föld!Föld fesztivált szervező Szívlapát Alapítvány képviseletében személyes hangvételű előadásukban beszéltek az Alapítvány hároméves Jövő/Menő programjáról, amelynek mintegy zárásaként rendezték meg a fesztivált és ehhez kapcsolódva kérték fel a NAKVI Magyar Falusi Turizmus Programirodáját a konferencia megszervezésére.

Szarvas Zoltán, a Máriaút Egyesület koordinátora a hazai zarándokutakról, valamint a szervezésükben, létrehozásukban részt vevő hatalmas önkéntes hálózatról beszélt.

Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója előadásában bemutatta szűkebb otthona, az Aggteleki-karszt különleges értékeit, de részletesen szólt a magyarországi Nemzeti Parkok ökoturizmus fejlesztésében betöltött szerepéről és a zöld szemlélet turizmusban való elterjesztésének módszereiről is.

Klausmann Viktor a konferencián egy kevésbé ismert oldaláról mutatkozott be: mint Domonyvölgy egykori alpolgármestere és aktív sportember, télen a Kékestetőn sípályát, nyáron Domonyvölgyben strandot üzemeltet, ezzel jelentősen hozzájárulva Heves megye aktív turisztikai kínálatához.

Vargáné Kerékgyártó Ildikó, a Dél-Borsodi LEADER Egyesület elnöke részletesen beszélt akciócsoportjuk fejlesztéseiről, sikereikről és nehézségeikről egyaránt.

Lorschy András, a Sport Suli Egyesület képviseletében izgalmas és sok praktikus információt is tartalmazó előadásában a kerékpáros turizmus fejlesztésének különböző aspektusait mutatta be. Kerékpáros projekteken keresztül az ország számos pontján valósultak már meg fenntartható és innovatív fejlesztések, amelyeknek aktív résztvevője, illetve vezetője volt.

Német Zsolt szintén aktív kerékpáros és sportember a Balaton szerelmese. Előadásában megismerkedhettünk többek között a balatoni öbölátúszások és vitorlás versenyek hátterével, szervezési feladataival és tömegeket megmozgató hatásával is. Zsolt lendületes személyisége rövid időre elhozta a Balatont a Tiszához.

Budai Krisztina, a Zöldutak Módszertani Egyesület (ZöME) vezetője bemutatta a Greenways (Zöldutak) nemzetközi mozgalmat. Előadásában beszélt a motormentes közlekedők számára létrehozott úthálózat hozzáadott értékeiről, a létrehozó helyi közösségeken keresztül a zöldutak vidékfejlesztésben betöltött szerepéről is. Ezek az utak nem csak a motor nélküli járművekkel utazók – kerékpárosok, lovasok, futók, vagy pl. kenuzók – számára jelentenek közlekedési lehetőségeket, összekötnek helyi látnivalókat, nyitott kézműves műhelyeket, helyi termékes piacokat is.

A konferencia záró előadását Csiba Katalin tartotta. A Corvinus Egyetem munkatársa egy többéves, a mezőcsáti kistérség lakóival közösen kialakított projekt megvalósulásáról beszélt, amely során felelevenítik a helyi, ártéri gyümölcsös kertgazdálkodást – mindezt közösségi alapon, a helyiek összefogásával, és önkéntesek bevonásával. A projekt a tervek szerint nem csak értékeket és hagyományokat ment, de hosszú távon hozzájárul a települések gazdasági életének élénküléséhez is.

A konferencia zárszavát Eperjesi Tamás, a NAKVI vidékfejlesztési igazgatója mondta el. Köszönetet mondott a helyi lakosoknak és a település vezetőinek a konferencia megrendezéséhez nyújtott odaadó segítségükért, a gyönyörű helyszínért, az előadóknak pedig színvonalas, konstruktív vitaindító prezentációikért.

Forrás: NAKVI